Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Nightwish: tízéves az Imaginaerum

2021. november 30. - Jurancsik Eszter

819q6lxpbkl_sl1425.jpg

Hihetetlen, de napra pontosan egy évtizeddel ezelőtt, 2011. november 30-án jelent meg a Nightwish "Imaginaerum" című albuma, amely a hetedik volt a sorban, egyben a második és az utolsó, amelyen Anette Olzon énekelt.

A finn srácok és a svéd származású énekesnő első közös kiadványa a "Dark Passion Play" címre kereszelt korong volt, amely nem várt sikereket aratott szerte a világon, még az addigi csúcstartó, 2004-es "Once"-ot is lesöpörte a trónról.

001nwanette.jpg

 Az első kislemezes nóta a Storytime volt, amelynek klipjében a lemezzel azonos című filmből láthatunk jeleneteket. Tuomas Holopainennek, a zenekar agyának évek óta dédelgetett álma vált valóra a film elkészítésével. Az "Imaginaerum"-ot 365 ezer euróval támogatta a finn kormány, ám a végösszeg ennél jóval magasabbra rúgott, egészen pontosan 2 millió 300 ezer euróra, ráadásul a mozi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a banda pályautásának egyik egyértelmű kudarca lett a mű.

Bár a kritikusok közül sokan lehúzták az albumot, még így is egymillió hanghordozó talált gazdára, ami szép eredmény (a Dark Passion Play kétmilliós eladást produkált). 

Pörgesd Te is velünk az Imaginaerumot!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr8416769552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása