Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Amy Lee elmondja, miért kellett 9 évet várni az Evanescence új albumára

2020. szeptember 09. - Jurancsik Eszter

Még nem ismert az arkansasi Evanescence új albumának, a The Bitter Truth-nak a megjelenési dátuma, a banda tervei szerint még idén boltokba kerül a korong, ám a világot sújtó koronavírus-járvány miatt még nem tudott fix időpontot közölni a zenekar.

Három dallal azonban már megörvendeztette rajongóit a csapat, a Wasted On You, a The Game Is Over és a Use My Voice című szerzemények képében. 

0212evv40x427.jpg

Amy Lee énekesnő elmondta: visszatérnek a tipikus Evanescence-s hangzásvilághoz, a 2017-es speciális lemezen, a Synthesisen pedig főleg régi dalok újrahangszerelt változatait hallhattuk.

Most a frontasszony felfedte, miért váratott ilyen sokáig magára - 9 évig - az új lemez, a WRIF Virtual Rock Room-nak adott interjút a témában.

Elmondta: imádja a zenekarát, "szerelmes belé", ám az utóbbi években szükség volt némi pihenőre.

"Különböző utakat akartam kipróbálni a legutóbbi album (Evanescence, 2011) és a The Bitter Truth között."

- kezdte gondolatait, Amy, a 2017-es Synthesis lemez pedig ennek eredménye lett.

 10558_522966054398665_628134585_n.jpg

"2014-ben megszületett a gyermekem, Jack. Amikor anya lettem, úgy éreztem, nem akarok annyit dolgozni, mert főleg a fiamra akartam koncentrálni. Valójában azonban az anyaság perspektívákat is adott nekem. Például készítettem egy gyerekeknek szóló lemezt (Dream Too Much, 2016), és még pár apró dolgot. És mire a zenekar újra összeállt, megtaláltuk Jen Majurát, aki csodálatos kiegészítője a zenekarunknak."

Mint ismeretes, a német származású Jennifer "Jen" Majura gitáros 2015 óta dolgozik a bandával. 

"Ekkor elkezdtünk újra turnézni, amit nagyon élveztünk, ez volt az első lépés a visszatéréshez. Aztán jött a Synthesis, tele elektronikus témákkal, nagyzenekarral, ezután mondtuk azt: >>igen, készen állunk!<< Nem tudom megmondani, hogy mennyi tűz van a többiekben, de bennem valóban van, hogy most új zenét készítettünk. Akkor jön ez el mindig, amikor nagy szükségem van rá, és sok érzés, amelyből zene születik, egy küzdelemről szólnak - arról, hogy nehéz dolgokat kellett átélnem és feldolgozom, vagy tombolni tudnék. Ilyenkor biztos vagyok abban, hogy a világon minden ember ugyanígy érez."

- zárta sorait. 

Cristina Scabbia szerint az emberek nagy része alábecsüli a zene jelentőségét

A COVID-19 járvány még mindig tombol a világban, ennek kapcsán a milánói Lacuna Coil frontasszonya, Cristina Scabbia többször osztott meg gondolatokat. Kiakadt a karantén szabályait megszegő honfitársaira, de azt is elárulta: a csapatnak hiányoznak a rajongói.

Most a Campus Party kapta mikrofonvégre Cristinát, aki újabb érdekes dolgokat osztott meg. Mint kiderült: az énekesnő szerint az emberek nagy része alábecsüli a zene jelentőségét a világban.

72469158_124774185605464_2722129734484232606_n0.jpg

"Őrült érzés ez az egész, hiszen ez (a koronavírus) megváltoztatta a zeneipart, minden leállt. Semmi sem történhet most - a bulik nem tarthatók meg, márpedig a koncertek arról szólnak, hogy sok ember összejön. Arról, hogy együtt izzadnak, egymás arcába énekelnek. Most mindez abbamaradt, az utazás sem engedélyezett. Két turnét le kellett mondanunk, és természetesen sok-sok előadóművész barátomnál ugyanez a helyzet."

- kezdte sorait, majd így folytatta:

"A legőrültebb ez egészben az, hogy nem tudjuk, mikor kezdődhet minden újra. Más foglalkozásokban legalább van lehetőség erre, a következő mondat kíséretében: >>Rendben, ebben a hónapban kezdhetsz<<, néhány biztonsági dolog kíséretében, amelyeket be kell tartani. De nekünk, művészeknek a világ mostani helyzete nagyon nehéz. És ez bizony nem csak a művészekről szól, mert a színfalak mögött is rengeteg ember dolgozik! Sokan hajlamosak ezt elfelejteni ezt, mert a járvány nemcsak az énekesek és zenészek problémáját jelenti, hanem azokét is, aki színpadot építik, akik helyszínen dolgoznak. A koncerttermek tulajdonosainak a COVID miatt be kellett zárniuk. Sokan alábecsülik ezeket a körülményeket, ezzel magát a zenét is! Tehát ez egy hatalmas, probléma, és az egész iparágat komolyan érintette."

A banda szeptember 11-én különleges, online koncertet ad, Black Anima: Live From The Apocalypse elnevezés alatt, amely bulit streamen lehet követni az egész világon.

 

Lemezismertető: Oceans of Slumber

2018-ban jelent meg a texasi prog metalos Oceans of Slumber legutóbbi albuma, a The Banished Heart, amelyről itt olvashattatok kritikát.

A Cammie Gilbert vezette társulat teljesen egyedi zenét játszik. Ugyan prog metal csapatként emlegetik őket, ám zenéjükben helyet kap a gótikus és a doom hangzás is. A fent említett albumba mindegyik műfajból csepegtettek.

2020. szeptember 4-én végre elérhetővé vált a banda saját magáról elnevezett új kiadványa, addigra már ismerhettük az A Return To The Earth Below, a The Adorned Fathomless Creation, a Pray For Fire és a The Soundtrack To My Last Day című szerzeményeket. 

 56255408_2215123548530908_5526151960962531328_o.jpg

Mindegyik klipes dal igen súlyos témákat feszeget, az A Return To The Earth Below-ról például így mesélt Cammie:

"Önmagunkban, akárcsak a társadalomban, vannak olyan ciklusok, amelyeket meg kell szakítani. Azokat, amelyek visszathúznak minket, amelyek szétcincálnak minket, amelyek gyötrelmet okoznak. Néha minden előjel nélkül jelennek meg a repedések a felszínen, majd érzelmi zűrzavart okoznak, akár reménytelenséget is. Egy pont után nem szabad tovább menekülni. Sem a fájdalom, sem az igazság, sem önmagunk elől. Szükség van az önvizsgálatra, az hozhatja el a békét, kívül és belül egyraránt. Az A Return To The Earth Below erről a belső utazásról szól. A szív és az agy harcáról, ahogy a megoldás keresése folyik. Nem is találhattunk volna jobb időpontot a dal kiadására, hiszen jelenleg mindannyian a változás kereszteződésében állunk..."

A felvételek éppen a karantén ideje alatt zajlottak, amelyet a koronavírus tombolása miatt vezettek be. Egyértelműen fellelhetők ezek az érzések is a lemezen, de ugyanígy megtalálhatóak a lemezen utalások George Floyd-ra. Az afroamerikai férfi májusban halt szörnyű halált fehér rendőrök által. Bár tény, hogy a férfi bűnlajstroma igen hosszú, halála napján nem követett el semmit, amely indokolta volna az egyenruhások kegyetlen fellépését vele szemben. 

d8b28afdda7aa9548a4831984998f2d1_d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67.jpg

Cammie, ez a gyönyörű, hihetetlenül tehetséges lány egy hosszabb interjút is adott a témában - kitért arra, hogy a feketék sok helyütt még mindig elnyomás alatt vannak Amerikában. Részlet az interjúból:

"Fekete nő vagyok Amerikában, rabszolgák ükunokája. Csak a fényképekről vannak róluk emlékeim; kislányként megpróbáltam elképzelni, milyen lehetett az életük. De ahogy telt az idő, felfedeztem a valóságot a gyermeki képzelet mögött. Most, amikor régi fényképeket látok a polgárháborús dokumentumfilmeiben, látom az arcukat. Amikor megnézek a Jim Crow-korszakból egy szemcsés fekete-fehér felvételt, látom az arcukat. Amikor nézem a Luther King Jr. ihlette filmeket, látom az arcukat. És amikor bejelentkezek a szociális médiába és látom, hogy a tüntetőket könnygázzal fújják le, látom az arcukat, csak most már az enyém is közöttük van."

Ahogyan elmondta: a kegyetlenség, amelyben George Floyd életét vesztette, nem hagyható figyelmen kívül. Kellemetlen, de  valahol mégis szerencsés, hogy a halálát videóra vették. Ez lehetőséget adott a világnak, hogy láthassa azt, amire az amerikai feketék évtizedek óta próbálják felhívni a figyelmet. Hogy a dolgok még mindig nincsenek összerakva, és összetörtek. Nagyon, nagyon összetörtek.

 "Láttam, hogy több fekete ember sír a nemzeti csatornákon, mint valaha. Sérültnek érzem magam, mert a történelem is sérült, és úgy érzem, hogy ez az ország teljesen összetört. "

A különleges hangú énekesnő szerint a gyűlölet, az elnyomás mindennapos Amerikában. Márpedig egy nemzetnek együttérzést kellene mutatniuk az elnyomottak irányába. 

8757ea6c361a82c9e44f446015e050f9.png

A Pray For Fire, a The Colors Of Grace egyértelműen utal Mr. Floyd halálára, amely Amerika-szerte zavargásokat váltott ki - és nemcsak a feketék között. Az I Mourn These Yellow Leaves egyértelműen egy vérbeli doom metál szerzemény, amely igencsak bedurvul, benne férfi hörgéssel, amely Dobber Beverly nevéhez köthető.

Az album sokkal, sokkal sötétebb, mint az eddigiek, és a 2020-as év eddigi történéseit nézve teljesen érthető is. Mind zeneileg, mind a szövegeket tekintve egy sokkal komorabb anyagot kaptunk a zenekartól, mint az előzőekben, a lélek legsötétebb mélységeibe vezet el bennünket a néha keményebb, néha lágyabb muzsika, a gondolatébresztő dalszövegek és Cammie csodás hangja. Kevés olyan metálénekesnő van, aki ennyire igaz, ennyire őszinte lenne a zenéjében, a művészetében. Mindezt úgy, hogy fekete nőként igenis, odaállt a mikrofon mögé, hogy hangjával betöltse az egész Univerzumot. Nem rejteget semmit. Mindent megmutat. Bátorságával és dalszövegeivel képviseli az összes feketét, az elnyomottakat, a kívülállókat, az önhibájukon kívül a társadalom perifériájára kerülteket. 

oceans-of-slumber-oceans-of-slumber.jpg

A sötét dallamok és szövegek pedig minden reménytelenség-érzés ellenére a magasságokba viszik az embert. Tudjátok, ha a mélypontot elérjük, onnan csak felfelé vezet az út... de még mennyire!

Ismét remek munkát végzett a houstoni csapat. 

10/10

Maria Brink: "Minden nap egy ajándék!"

Nem csillapodik a koronavírus tombolása a világban, amely mind a hétköznapi foglalkozást űző emberek, mind a zenészek életét a feje tetejére állította. 

A kaliforniai In This Moment tavasszal jelentette meg Mother címet viselő legújabb albumát. Az énekesnő Maria Brink így indokolta, hogy nem csúsztatják a kiadását a pandémia miatt:

"Az embereknek szükségük van a zenére!"

Most detroiti WRIF rádióállomásnak adott interjút a karizmatikus frontasszony - a téma a vírus volt, és az, hogy miként alakíthatja át a járvány az emberek felfogását.

maria_brink_07_18.jpg

"Most zenélni próbálok, rájöttem, de hogy magamnak való ember vagyok; nem igazán csinálok élő közvetítéseket. Szeretek elbújni a színfalak mögé, ám azt hiszem, mindenkinek alkalmazkodnia kell ehhez az új világhoz, amelyben élünk. A live-ozás elhozhatja a rajongóimat az otthonomba, koncertkörutak nélkül kapcsolatba léphetnek velem. Azt hiszem, nincs más választásunk, mint ezt tenni, ha kapcsolatban akarunk maradni velük. És ez szerintem nagyon fontos!. Ez olyan, mint egy kis Univerzum, amelyet létrehozol és építgetsz."

- kezdte gondolatmenetét Maria, aki elárulta: a karanténban a azokkal a dolgokkal foglalkozott, amelyekre egyébként nincs ideje: például kertészkedett, a növényeivel foglalkozott.

in-this-moment-mariva-brink-image-anne-erickson-photography-1.jpg

Így folytatta sorait:

"A járvány megváltoztatta mindenki életét. Az elején meg voltam rémülve, azt hittem, mind meghalunk. Úgy gondolom, a leghétköznapibb dolgok is ajándékok.. Az élet is egy ajándék. Bármikor meghalhatunk. Semmi sem garantált!  És azok a dolgok, amelyek eszünkbe sem jutnak, ajándékok - mint például az egészséges tüdő, a szemünk, a lábunk. Minden! Ez mindenkit arra késztet, hogy a családját többre tartsa a karriernél."

 

Tracy Bonham-feldolgozással jelentkezett Mercedes Lander projektje

A kanadai Kittie-ről nem sok hír akad mostanság, ám azt tudni lehet, hogy Morgan Lander, a banda énekesnője tavaly szállt be a Karkaos nevű, death metalban nyomuló együttesbe, valamint szólóprojektet is indított Winterlvst néven.

bw1bikj.jpg

Most újabb hír érkezett a zenenekarról - ezúttal Morgan testvére, a Kittie-ben dobosi posztot betöltő Mercedes is hallatott magáról. A 2016-ban alakult The White Swan nevű, sludge/doom metalos formáció tagja lett, ahol nemcsak az ütős hangszerekért felel, hanem az énekért is. A csapat -amelyben Shane Jeffers gitárossal és Kira Longeuay basszerrel zenél együtt- eddig 3 középlemezt adott ki, a 4., legfrissebb EP szeptember  18-án lesz elérhető, Nocturnal Transmission címmel, amely 4 számot tartalmaz majd:

1. In Love And Ritual

2. Nocturnal Transmission

3. Purple

4. Tell It To The Sky (Tracy Bonham cover)

Utóbbi dalhoz készült most szöveges videó, amely a Youtube-on is elérhető, íme:

 

Nézd meg a Drastic Times első klipjét!

118652527_3585821701451444_2993250331379162317_o.jpg

Mint azt néhány napja megírtuk, az Ideas legénysége úgy döntött, Király Anna énekesnő távozása után szögre akasztják a banda tevékenységét és egy új projekten kezdtek dolgozni - a formáció a Drastic Times nevet kapta, amely elnevezést az idei év történései ihlették.

A zenekar Suták Vanda énekesnővel az élen látott munkához, ennek eredményeképpen tegnap debütálhatott első videoklipjük, amely az Egy test, egy lélek címet viseli, íme!

 

Nightwish: jövő év májusára csúsztatták a budapesti koncertet

Idén december 7-én lépett volna színpadra a Papp László Budapest Sportarénában a finn, holland és angol tagokat számláló Nightwish, ám a koronavírus-járvány Floor Jansenék turnéját is borította. 

nw2.jpg

A zenekar ma tette közzé Facebookján, miszerint az idei év végére betervezett fellépéseket jövőre csúsztatják, így a koncertsorozat utolsó állomásán, Budapesten is csak 2021-ben lesz látható a csapat - május 31-én pótolják a bulit, ám a megvásárolt jegyek érvényesek!

 

Epica: kész az új lemez keverése

Tavasszal írtuk meg, miszerint a holland Epica új lemezét készíti, ám a koronavírus miatt bevezetett karantén igencsak belassította a folyamatot - az énekesnő Simone Simons és a hörgős/gitáros Mark Jansen csak hetekkel a hangszerek rögzítése után tudták felvenni a vokálokat.

Később, ahogy enyhítéseket vezettek be mind Németországban, mind Hollandiában, sikeresen megoldották ezt a gondot is, most pedig egy friss, Markkal készített interjúból kiderül: kész az új korong keverése is.

gettyimages-1061131700-2048x204800.jpg

A zenekar legutóbbi albuma The Holographic Principle címmel, 2016 nyarának végén került boltokba, és bár az új lemez címe egyelőre nem ismert, annyit tudni lehet: a banda a kiadványon visszanyúl a 2014-ben megjelentetett The Quantum Enigma témáihoz.

Mark a következőket mesélte az újdonság kapcsán a Sepultura-gitáros Andreas Kisserrel és az énekes Derrick Green-nel közösen készített SepulQuarta videointerjú-sorozat keretein belül:

"Alapvetően minden munkával végeztünk. Az egész albumot rögzítettük, kevertük, masztereltük. A mű tehát elkészült. Kizárólag a koronavírus-helyzet miatt adjuk ki később, mint azt eredetileg terveztük, ugyanis szeptemberben szerettük volna megjelentetni. Ám ezt a helyzetre való tekintettel jövő év elejére halasztottuk. Szerencsénk volt, hogy a felvételeket befejezhettük, mert a kórusok felvételei és a nagyzenekar részei, még a karantén előtt megvoltak. Miután ennek a szarnak vége lett, mi is mehettünk Lengyelországba, hogy videoklipet forgathassunk és Belgiumban megoldjuk a fotózást. Tehát a lemez készen áll a kiadásra. Most csak a dátumra várunk."

- kezdte a zenész, majd hozzátette: korábban nem volt precedens a lemez megjelenésének késésére, és izgatottan várják, hogyan fog a korong tetszeni a fanoknak.

Itt megnézheted a videót!

 

Amy Lee: "Nem lehetek hiteles, ha nem használom a hangomat..."

Use My Voice címmel, augusztus 19-én rukkolt elő új dallal az arkansasi Evanescence, amelyhez pár nappal ezelőtt hivatalos videoklip is érkezett.

Amy Lee, a banda frontasszonya eképpen mesélt az új szerzeményről, amely még az idén megjelentetni tervezett, The Bitter Truth címet viselő albumon is helyet kap majd:

"Azt akarom, hogy a zene legyen a szabad helyünk, ahol mindannyian megtaláljuk a közös hangot, de néha az érzéseimet nem tudom visszatartani.  És ha igaz akarok maradni magam és a zeném felé, mint amilyen mindig is voltam, akkor ki kell mondanom, ami a szívemet nyomja. Nem fogadok el hazugságot, csalást vagy megfélemlítést a kormányomtól! Ha szó nélkül tűrjük ezeket a visszaéléseket, akkor rendben van, ha vezetõink hazudnak nekünk, csalnak, döntéseinket pedig semmibe veszik."

0212evv40x427.jpg

A dalban egybként hemzsegnek a vendégzenészek: énekel benne Sharon den Adel a Within Temptation-ből, hallható a The Pretty Recklessből ismert Taylor Momsen, a Halestormos Lzzy Hale, felbukkannak Amy testvérei, Carrie South és Lori Lee Bulloch, Deena Jakoub a Veridia énekesnője, Amy McLawhorn, a gitáros Troy McLawhorn felesége, és hegedűn játszik Lindsey Stirling, aki a 2017-es Synthesis lemezen is hallható volt.

Most az AXS TV-nek egy videóinterjú keretein belül bővebben beszélt a dalról az énekesnő:

"Soha, de soha nem használtam eddig a zenénket vallási vagy politikai témák kifejtésére, ez volt az én politikám. De most eljutottam oda, hogy nem érzem hitelesnek magam, ha nem használom a hangomat. Úgy gondolom, hogy a csend néma beleegyezés a dolgokba, ezért döntöttem úgy, hogy kimondom, amit érzek."

960x0.jpg

- kezdte a 38 éves Amy, majd hozzátette:

 "És nem arról van szó, hogy a Twitteren kell aktívnak lenned ; ez nem csak ezt jelenti. Figyelnünk kell, és mindennél jobban ki kell használnunk a hangunkat. Ennek az országnak és a világnak is képviselnie kell népét. Tehát tudasd velük, hogy itt vagy."

Még májusban Amy kijelentette: felháborítónak tartja, ahogy Donald Trump nem szentelt figyelmet George Floyd ügyének. Az afroamerikai férfi májusban halt borzalmas halált fehér rendőrök által, az eset pedig országszerte zavargásokat váltott ki, nemcsak fekete emberek által - Black Lives Matter felirarú transzparensekkel vonultak tömegek az utcára, hogy eképpen tiltakozzanak a rendőri túlkapások és a feketék elleni rasszista megnyilvánulások ellen.

A videót megnézheted itt:

 

süti beállítások módosítása