Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Új szólólemezén dolgozik Anette Olzon!

2020. szeptember 14. - Jurancsik Eszter

Anette Olzon, a Nightwish egykori énekesnője nem tétlenkedett az utóbbi években. Bár a 2014-es, Shine című szólólemeze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és egy időre vissza is vonult a zenéléstől a svéd csillag, most újra belehúz a munkába: Facebook-oldalán ugyenis elárulta: új albumát készíti. 

1nmhxndvbwg41.jpg

Nettie 2016-ban, a Sonata Arctica volt gitárosával, Jani Liimatainennel alapította meg a The Dark Element projektet, finn zenésztársával pedig már a második lemezüket adták ki 2019 novemberében, karácsonykor pedig az amerikai Symphony X frontemberével, Russel Allennel életre hívta az Allen/Olzon formációt, amelynek debütáló korongját márciusban küldte boltokba a duó. 

Azonban az énekesnő szóló terveit sem hagyja annyiban, a következőket mesélte készülő, második nagylemezéről:

"Mind a dalszövegek, mind a zene aspektusából más album lesz ez, mint amilyen a Shine volt. Gyorsabb, keményebb, a dalok pedig nem kizárólag a saját élményeimről szólnak majd."

- magyarázta. 

anette-olzon-2020-web.jpg

A szóban forgó album dalait nagyrészt Anette személyes élményei ihlették, írt szerzeményeket édesanyja rákbetegségéről, nagyfia, Seth születéséről és sok egyéb érzelmét papírra vetette.

Ezúttal azonban egy producer is segíti az énekesnőt a zene-és szövegírásban.

"Hamarosan stúdióba vonulok, hogy felvegyem a számokat. Van még pár hónap, hogy végezzek a munkálatokkal. Főállású nővér is vagyok, szeretném elkerülni a stresszt, amely a lemezkészítéssel jár."

- zárta sorait, így még nem lehet tudni, mikor jelenik meg az album, de Anette pont a nyugalom megőrzése érdekében hagy időt magának. Az énekesnő mögött kemény hónapok állnak, tavasszal ugyanis koronavírus-fertőzés miatt elveszítette édesapját.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr1416200682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása