Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Szomorú, de büszke szavak: Juha újabb infókat osztott meg Aleah albumáról

Július 1-jén jön a korong!

2020. április 18. - Jurancsik Eszter

Nemrégiben robbant a hír, miszerint a 2016. április 18-án elhunyt Aleah Stanbridge szólóalbuma nyáron kerül a boltok polcaira - éppen aznap, amikor a különleges hangú énekesnő 44 éves lenne. 

aleah-stanbridge_1.jpg

A tragikusan fiatalon, rákos betegség miatt eltávozott Aleah nemcsak a Trees of Eternity frontasszonya volt, hanem 2007-ben demót jelentetett meg, ezt meghallva figyelt fel rá Juha Raivio, a finn Swallow The Sun gitárosa. Egymásba szerettek, Juha Svédországba költözött párjához és ekkor alapították a formációt, amelynek első és egyben utolsó lemeze készítése közben diagnosztizálták Aleah-nál a rettegett kórt. 2014-15 folyamán fejezték be a felvételeket, a korong pedig 2016. november 11-én jelent meg, Hour Of The Nightingale címmel. Egy év múlva Juha a HIM egykori dobosával, Gas Lipstickkel és az Amorphis-frontember Tomi Joutsennel életre hívta a Hallatar formációt, amely szintén egy, Aleah versein, dalszövegein alapuló lemezt adott ki. A kiadványon hallható Heike Langhans is, aki a svéd Draconian frontlánya.

fj_3.jpg

Juha nemrég felfedte az érkező lemez borítóját és a számok listáját is, egyúttal újabb posztban mesélt néhai kedvese posztumusz anyagáról.

"Ez a nap, április 18-a mindig életem legsötétebb napja marad. De pozitív dolgok miatt is szeretnék emlékezni erre a napra, ezért kiadom Aleah 'My Will' című dalát a szólóalbumáról, amely 2020. július elsején jelenik meg, a születésnapján. Ez a dal a második CD-ről származik, amelyen a dalok elektronikus változatai hallhatók. Dupla album lesz, akusztikus dalokkal és az új verziókkal. Mindenkinek köszönöm, aki előrendelte a lemezt, ezért cserébe egy ingyenes ajándékot adok; egy linket, amelyen még több kiadatlan dalt hallhattok Aleahtól, valamint otthon készült felvételeket."

- kezdte sorait Juha, aki előbb szerette volna Aleah szólóanyagát kiadni, de lefoglalták a Swallow The Sun körüli munkálatok. Így folytatta sorait:

"Aleah, megígértem, hogy tovább adom a világnak a zenédet Szerelmem, és őrzöm a lángot, amennyire csak tudom. És csodálatos volt látni, hogy mennyien megtalálták gyógyító hangodat, amelynek viszik a fényét, amit földi utad során itt hagytál. Büszke vagyok Rád és a zenédre, amely megváltoztatta a világomat."

120033_1_1.jpg

e szívmelengető szavakkal emlékezett Juha szerelmére, majd arra kérte Aleah rajongóit, hogy segítsenek azoknak is hallani néhai kedvese hangját, akik eddig nem hallották, terjesszék az új dalt és a hírt, miszerint nyáron jön az album.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr9615622276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása