Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Sharon den Adel: "A Hydra után kétségessé vált a Within Temptation jövője..."

Őszinte interjúban nyílt meg az énekesnő

2019. február 09. - Jurancsik Eszter

Február elsején jelent meg a holland hatosfogat legújabb albuma, a Resist, amely már a megjelenést követő napokban hatalmas sikert aratott. Ám az út a 2014-es kiadású Hydra nagylemeztől idáig rendkívül rögös volt. Erről mesélt Sharon den Adel, a csapat frontasszonya a Heavy Music HQ nevű internetes rockzenei magazinnak.

within-temptation-2018-promo-photo_1.jpg

Mint ismeretes, Sharon szólólemezt dobott a piacra My Indigo címmel, amely saját projektjének a neve is egyben. E projekttel teljesen más stílusú zenét játszik az énekesnő, mint anyacsapatával, és annak zenészei sem vettek részt a korong elkészítésében.

Korábban Sharon elmondta: a Hydra album turnéja után kisebb alkotóművészi válság kerítette hatalmába, egyszerűen képtelen volt dalokat írni az új Within Temptation-lemezre. A dolgokat tetézte, hogy édesapja 2017-ben megbetegedett, 2018 tavaszán pedig elhunyt. Az ő emlékére írta Sharon a Resist albumon hallható Supernova című szerzeményt, amelyhez nemrégiben videó is készült.

"Egy sor nehézséggel szembesültem a magánéletemben. Komolyan el kellett gondolkodnom. 23 éve vagyok a Within Temptation énekesnője, és ez egy hullámvasút is. Azon spekuláltam, vajon ezt akarom csinálni a következő 23 évben is? Vagy valami mást akarok csinálni? Annak ellenére éreztem ezt, hogy a zene a legnagyobb szenvedélyem és az, hogy az együttessel utazhatok."

sharon-den-adel-within-temptation-vrouw-glossy-interview-2018-my-indigo-within-temptation.jpg

- kezdte az énekesnő, aki azonban azt is elárulta: a turnékon sokmindent hiányolt, a családját, a barátait, egy sor dolog kimaradt az életéből. Tavaly azt is felfedte: a Hydra lemez koncertkörútját követően majdnem feloszlott az együttes.

"Nemcsak én voltam az egyetlen, akinek problémái akadtak. Meg kellett találnunk az egyensúlyt."

Ekkor jött a képbe a saját projekt, a My Indigo ötlete. Ám mialatt szólóanyagán dolgozott, Sharon aktívan részt vett a Within Temptation dalainak írásában is. 

"Két különböző projekt, két különböző stílus, két különböző éneklési technika."

A zenekar időközben az Universal lemezkiadótól a Spinefarmhoz igazolt, ám Sharon elárulta: nem voltak problémák az előző kiadóval. 

within-temptation-moscow-adrenaline-stadium-18_10_2018-14.jpg

Tervez-e Sharon új lemezt felvenni a My Indigo projektjével?

"Remélem, de ehhez rengeteg idő kell. Mindenekelőtt a Within Temptation énekese és dalszerzője vagyok. A kettőt együtt nehéz összehozni, sok munka és erőfeszítés van mindkét album mögött. A My Indigo mindig is egy mellékterv lesz, amit csak én csinálok. De a fókusz főleg a Within Temptation-ön van. De igen, tervezek új lemezt a My Indigoval is. Nagyon értékes számomra a szólóalbumom, és nagyon személyes is."

A háromgyermekes dalospacsirta elárulta azt is: kisebbik fia, a 9 éves Logan Arwin nagy érdeklődést mutat a zene iránt és már most dalszövegírással próbálkozik.

"Bátorítjuk őt, de nem erőltetjük. Igazán jól ír, de a zenei életben egyre nehezebb boldogulni. Azt mondjuk neki, csinálja csak hobbiként és meglátjuk, mi fog történni..."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr4014616760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.