Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Leaves' Eyes: "Liv azonnal el akarta hagyni az együttest"

Interjú Alexander Krull-lal és Thorsten Bauerrel

2018. január 09. - Sarok Bettina

leaves-eyes.jpg

2016-ban bombaként robbant a hír, miszerint Liv Kristine és a Leaves' Eyes útjai külön váltak, mindezt azonban tovább tetőzte az, hogy az énekesnő kidobásával egy időben már az új vokalistát is bemutatta a 2000-es évek elején alakult formáció. Liv egy interjú során elmondta, hogy mindez a háta mögött zajlott le, a srácok viszont mindezek ellenkezőjéről vallottak. A vikingekről zenélő csapat alapítóival egy spanyol lap nemrégiben készített egy terjedelmes interjút, amelyből számos, eddig nem ismert információ derült ki a norvég dalospacsirta távozásáról.

Amikor Liv és Alex 2016. januárjában hivatalosan is elváltak, Liv azonnal el akarta hagyni a zenekart, de Alex meggyőzte őt, hogy maradjon, majd megállapodást kötöttek a magánélettel és az üzlettel kapcsolatban. Úgy tűnt, hogy a zenekar helyzete is megoldódott. Februárban azonban Liv vőlegénye - aki egyben a  terapeutája is -  megpróbált beleavatkozni a zenekar ügyeibe, valósággal ócsárolta a Leaves' Eyest és kijelentette, hogy sem a turnék, sem pedig az interjúk nem történhetnek meg a jelenléte nélkül. 

-kezdte Thorsten, majd eképp folytatta:

Liv neki is elmondta, hogy elhagyja a zenekart, márciusban pedig amikor ismét együtt jelentek meg, már nyilván való volt, hogy a jövőben külön utakon fogunk zenélni, Liv pedig részt vett az új énekesnő kiválasztásában is. Elmondtuk neki, hogy közösen szeretnénk eldönteni ki legyen az utódja. Áprilisban leültünk megbeszélni a dolgokat, majd eldöntöttük, hogy azonnal külön válnak útjaink, Liv pedig azt mondta, hogy személyes okokra hivatkozva már nem tud úgy teljesíteni a csapat tagjaként, mint azelőtt. Semmi nem zajlott a háta mögött. A végleges döntés egy közvetítőn keresztül történt, aki Liv barátja volt.

-mondta a zenész megcáfolva a szőke szépség korábbi kijelentését.

leaves-eyes-king-of-kings-02.jpg

Liv ügyvédje írt Alex-nek egy levelet, melyben az állt, hogy Liv nem hajlandó új együttműködést kötni, ami a turnéra vonatkozott volna. Szóval Liv megkönnyebbült, hogy a jövőben már nem kell a Leaves' Eyes tagjaként színpadra állnia. Ezt követően Livvel elkészítettük a közleményünket, hogy a rajongókat és a médiát is első kézből tudósítani tudjuk a történtekről. Mindenki meglepetésére a közösen írt nyilatkozatot később támadni kezdték Liv előző megnyilvánulásával, majd hamis híreket kezdtek el terjeszteni.

-mondta, majd elárulta, hogy sok más zenekar hasonló helyzetét tekintve a Leaves' Eyes nem idióták és seggfejek csoportja, és nem is ők az egyetlen olyan zenekar akik kénytelenek megválni egy-egy tagtól, bármilyen nehéz is.

Ezt követően szó esett az új énekesnőről, Elina Siiraláról is.

Elina színpadi jelenléte és erőteljes hangja is egyaránt nagyon jól illeszkedik a Leaves' Eyes-hoz. A zene a vénáiban van, hiszen a családja professzionális klasszikus zenészekből áll. Nagyon pozitív és profi személy, ráadásul remek munkát végzett az új Leaves' Eyes-albumon. Nagyon boldogok vagyunk.

- válaszolta Thorsten, majd Alex-hez vándorolt a szó:

Meghívtuk Elinát a stúdiónkba, hogy beszéljen kicsit a helyzetéről, és hogy felvegyen néhány dalt. Azonnal eldőlt, hogy neki van elég bátorsága ahhoz, hogy az új énekesünk legyen, más meghallgatásra nem is volt szükség. A Sign Of The Dragonhead pedig messze a legjobb albumunk lett.

-mondta.

Mint ismeretes január 12-én jelenik meg a formáció vadonatúj nagylemeze, amelyről két dalt már bemutattak a közönségnek. Ezt követően hamar útra is kelnek népszerűsíteni a korongot, melynek dalszövegeit ezúttal teljes egészében Alexander Krull szerezte, aki egyébként szabadidejében vikingként harcol egy csoport keretein belül.

band_photo_4.jpg

A teljes interjú itt található meg. 

 

Daniel Erlandsson szerint Angela remek menedzsere az Arch Enemynek

A csapat dobosa mesélt egykori frontasszonyukról

Közel négy éve, hogy a svéd dallamos metált játszó svéd csapatban a német Angela Gossow-t a kanadai Alissa White-Gluz váltotta a mikrofon mögött. A The Agonist egykori frontlányát azonnal elfogadta a közönség, a banda szekere pedig igencsak meglódult az utóbbi években.

ae_1.jpg

A formáció dobosa, Danuel Erlandsson mesélt egy podcastben arról, miként végzi Angela a munkáját a menedzserükként.

"Angela mindig egyenes, őszinte velünk. Mindig megmondja, ha valami jó, de azt is, ha valami szar. Ő Németországból irányítja a dolgokat az irodájából, ő intézi a szállásokat, a határidős dolgokat és kezeli a zenekar pénzügyeit."

angela_gossow_metal_angela_gossow_photo_10_1y2yxtw_sized.jpg

Angela 13 évig volt az Arch Enemy énekesnője - kilépése óta ő tölti be a menedzseri posztot.

Angela 2000 novemberében, 26 évesen lett az együttes énekesnője, majd három évvel később Michael Amott gitárossal házasságot kötöttek. A kapcsolat azonban véget ért, 2013-ban békében elváltak, ám Angela nem emiatt hagyta el a csapatot. Mindössze annyi állt döntése hátterében, hogy több időt kívánt tölteni szüleivel, testvéreivel és azok gyerekeivel. Az énekesnő néhány hónappal ezelőtt azonban elárulta: új, extrém metál projekten dolgozik, amely várhatóan idén, az Arch Enemy turnéja végén debütál majd. 

 

 

 

süti beállítások módosítása