Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Dalpremier: Within Temptation - Raise Your Banner

Megérkezett az Anders Fridénnel felvett duett.

2018. november 16. - Sarok Bettina

wt2018_1000x350-1_1000x350.jpg

Hosszas kihagyás után, idén tért vissza a rivaldafénybe Hollandia egyik legnépszerűbb metálzenekara, a Within Temptation. A formáció december 14-én piacra is küldi vadonatúj, különleges elemekből felépített stúdiólemezét, ami a Resist elnevezést kapta. 

A korong beharangozója, a The Reckoning című szám volt, ami Jacoby Shaddix-szel került rögzítésre. Az újdonság hatalmas siker lett, ám az is köztudott, hogy a zenekar néhány új dalt már fel is tett a koncertek számlistájára, melyek ugyancsak elnyerték a célközönség kegyeit.

Mint ismeretes, a beharangozás előtt, kiszivárgott az újdonságról a Raise Your Banner című dal, amit Sharonék még mindig nem kommentáltak ám minden bizonnyal ez a történés ösztönözte őket arra, hogy vadonatúj dalszöveges kisfilmjük eme nótához szolgáltasson alapot.

A napokban azt is sejtelmesen elárulták, hogy új kisfilm is készülőben van, a mai napon pedig bemutatták a már fent is említett Raise Your Banner című szerzeményhez készült, ismét fantasztikus, bár méltán egyszerű  képi világgal ellátott dalszöveges videót. 

Íme:

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr7614375983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.