Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Amberian Dawn: új klipet forgattak a Cherish My Memory-hoz

Tegnap került fel a videó a Youtube-ra

2018. október 30. - Jurancsik Eszter

A finn Amberian Dawn legutóbbi lemeze Darkness Of Eternity címmel tavaly októberben került a boltok polcaira, a kiadvány pedig rendkívül színesre sikeredett. Tuomas Seppälä, a banda vezetője 2017 nyarán elmondta: a 2014-es Magic Forest története folyatódik majd a korongon.

ad2_1_1.jpg

Utóbbi album volt a második közös munkája a csapatnak a Heidi Parviainent 2012 végén váltó Päivi "Capri" Virkkunen énekesnővel, a zenekar pedig most új kisfilmet készített a lemezen hallható Cherish My Memory című szerzeményhez, amely tegnap debütált a Youtube-on. Az eredeti verzió *egy szöveges videó- 2014 augusztusában jelent meg.

Tuomas elárulta: új utakat szeretne kipróbálni a felvételek és a keverés tekintetében, innen jött az ötlet, hogy a dal újra-rögzítése megtörténjen, és természetesen ehhez egy új videó is dukál.

Íme, az új klip!

 

 

Újra dolgozik Liv Kristine

Oroszországban lép fel az énekesnő

Liv Kristine-nek igencsak kijutott a rossz dolgokból az utóbbi években. 2016 áprilisában kirúgták az általa alapított Leaves' Eyesból, miután Alexander Krullal -a csapat gitárosával- való házassága zátonyra futott. 

A norvég szőkeséget ekkortájt jegyezte el terapeuta párja, Mario, aki azonban pár héttel ezelőtt -szeptember 22-én- többszörös szívroham és stroke következtében elhunyt

31530914_2057119647878497_3145962440789852160_n.jpg

Liv elmondta: szeretett vőlegénye mindig bátorította, hogy ne adja fel a zenélést, az énekesnő pedig ehhez tartja magát. Facebookján jelentette be a dalos pacsirta, hogy Oroszországban két koncertet is ad - november 2-án Moszkvában, november 3-án pedig Szentpétervárott lép színpadra. 

 

Egy másik posztban pedig kifejtette: nagyon hálás a lelki támogatásért családjának és minden rajongójának, és természetesen a stúdióba is tervezi a visszatérését, hogy új szólólemezét befejezhesse, ahogyan húga csapatát, a Midnattsolt (amelynek Liv idén lett teljes értékű tagja) sem hanyagolja - a formáció új lemeze nyáron került boltokba.

Az Amaranthe újdonságáról mesélt Elize Ryd

A vokalista azt is elmesélte, mi miatt szeretett bele a metálba.

24174388_1667111826683840_916411851639488910_n.jpg

Október 19-e igen örömteli nap volt a metálkedvelők számára, ugyanis számos zenekar az nap jelentette meg várva várt korongját. Az svéd/dán tagokból álló Amaranthe ötödik, Helix elnevezésű nagylemezét küldte a lemezboltok polcaira, ami végül hatalmas sikerrel robbant be a köztudatba.

Mint ismeretes, a nagy sikernek örvendő Helix mindössze két hónap alatt készült el - tudhattuk meg korábban az énekesnőtől - most azonban felmerült kérdés, hogy valóban ennyi időt vett-e igénybe a tizenkét datl felsorakoztató lemez megírása és egyben rögzítése is.

Így igaz, ahogyan az is igaz, hogy két hónapon belül megírtuk a teljes albumot, majd bementünk a stúdióba és két hónap alatt rögzítettük is, azt hiszem két és fél. Nagyon gyors volt. 2017 júniusában már tudtuk, hogy 2018 márciusában rögzíteni fogjuk az albumot. Nagyon sok turnénk volt, és pedig nagyon beteg lettem, mindenki kimerült, így januárig semmi sem történt a dalszerzés szempontjából, egyszerűen nem tudtunk időt szakítani rá, én pedig három hónapig beteg voltam, akkor döntöttük el, hogy elkérkezett a pihenés ideje, és majd később nekilátunk a munkának. Aztán megcsináltuk, egy hét alatt két dalt írtunk meg, akkor már éreztük, hogy megtudjuk csinálni. AMikor elkezdődtek a felvételek, szinte már minden készen állt, csupán néhány szövegrész hiányzott, de nem stresszeltünk, nagyon kreatív folyamat volt. Valójában nem is volt időm gondolkodni, csak csináltam. Jó érzés volt, hogy (időben) megtudtuk csinálni.

- igazolta korábbi kijelentését Elize.

Nekem az a benyomásom, hogy a zenénk pontosan az, amit mindig is szerettem volna, hihetetlen, hogy képesek voltunk egy csomagban megcsinálni mind azt, amit elképzeltünk. Úgy értem, hogy megakartuk csinálni, de nem voltunk biztosak abban, hogy jó fogadtatásban részesül. Szeretem hallgatni sz Euro diszkót, az extrém zenét, ami valóban energiával ruház fel és lelkesít is. Apukám metált hallgatott, a bátyám, pedig feltörekvő zenekarban hörgött, ez inspirált engem, majd ezután természetesnek éreztem azt, hogy metált kell hallgatnom.

- mesélte az Amaranthe alakulásáról, valamint a metállal való ismertségéről.

amaranthe_2011_4.jpg

Lemezismertető: Sirenia - Arcane Astral Aeons

Október 26-án töltötte meg a lemezboltok polcait a norvégiai illetőségű Sirenia kilencedik stúdióalbuma, az Arcane Astral Aeons. Ez a második kiadvány, amelyen a francia származású operaénekesnőt, Emmanuelle Zoldant hallhatjuk - korábban a hölgy a csapat kóristája volt, a spanyol Ailyn 2016-os kirúgása után ő állt a mikrofon mögé.

sirenia_1.jpg

Két éve készítették el Morten Velandék Emmával első közös munkájukat, a Dim Days Of Dolort, amely véleményem szerint meglehetősen gyenge lett. Jó pár számot a frontasszony karakteres mezzoszoprán hangja mentett meg, a két klipes nótán (The 12th Hour, Dim Days Of Dolor) alig akadt dal, amely megragadott volna. Mintha kicsit elkapkodták volna a felvételeket és a dalszerzést. Kipet forgattak a két legerősebb számhoz, a többi viszont langyos víz.

Kíváncsian vártam tehát az új korong megjelenését. Két kislemezes dalt már a boltokba kerülés előtt láthattunk és hallhattunk - először a Love Like Cyanide, majd az Into The Night című tételeket. Mindkét dal meggyőzött, igen erősre sikeredtek. 

Az Arcane Astral Aeons - amelyek borítóját Havancsák Gyula tervezte- hatalmas meglepetés lett. Mintha Mortenék áttörték volna a saját korlátaikat, sokkal keményebb és kidolgozottabb lett, mint elődje. Szövegvilágában a csapat nem sokat változtatott, zeneileg azonban kiforrottabb és érettebb. Ugyan nem árulta el a zenekar, mennyi időt töltött a felvételekkel, de hallani a munkát, a befektetett energiát. Emma hangja továbbra is csodásan cseng, és egy sokkal összeszedettebb dalcsokrot kapunk. 

sireniaarcanecd.jpg

Egy teljesen francia nyelvű dallal is találkozunk a korongon, a Nos Heures Sombres képében, amelyben Emma anyanyelvén énekel, és nem is akárhogyan. Ugyanígy, a Desire című számban is hallhatunk pár sort a szerelem nyelvén Emmától. A pattogósabb, bulizósabb dalok sem hiányoznak a lemezről, például a Queen Of Lies, a The Twilight Hour, a lemezkezdő In Styx Embrace vagy a The Voyage - ezek biztosan állandó darabok lesznek a koncerteken.

sirenia_-13.jpg

A kiadvány egyik csúcspontja számomra az Aerodyne, amelynek fülbemászó refrénje és szövegvilága magával ragadja az embert. Libabőrözős alkotás, ez is mehet a bulikra, első hallgatásra nagyot ütött. Hasonló érzéseket váltott ki belőlem az Asphyxia, amely talán a legtipikusabb Sireniás dal a lemezen. Kicsit Epicásra sikeredett a Glowing Embers, amely nyugisan kezdődik, aztán előbújnak a kórusok és a zúzás. 

Összegezve:

Morten Veland összekapta magát és hosszú idő után egy valóban minőségi, ízig-vérig remek albumot írt. A Dim Days Of Dolor afféle gyomorrontásnak tűnt, az Arcana Astral Aeons pedig egy igazi felüdülés. Patikamérlegen kimért metál, Emma kellemes hangja, aki noha operaénekesnő, mégsem erőltetni a legtöbb dalban az áriázást - valszeg a csapat belátta, hogy lassan minden sarkon egy szimfonikus metálzenekarba botlik az ember, ahol egy operásan éneklő hölgy a frontasszony, és valljuk be: kezd kicsit unalmassá válni ez a vonal. Néha már-már beszédszerűen énekel Emma, én pedig úgy gondolom, hogy ez sokkal jobban is áll neki. Nyilván az operaházi előadásokon nem, de a lemezen igen. Remek album lett, engem megvásárolt Morten, pedig nagyon a bögyömben van a fickó, hiszen Ailynnel elég ganaj módon bánt. Nyugodt szívvel adom meg rá a maximális pontszámot, a formáció karrierjének ez a lemez az egyik csúcspontja.

10/10

Zenészek:

Morten Veland - gitárok, billentyűk, hörgés, dobok

Emmanuelle Zoldan - ének

Jan Erik Soltvedt - gitár

Nils Courbaron - gitár

Kiadó: Napalm Records

 

 

Nightwish: decembertől újra polcokon az End Of An Era!

A formáció újra kiadja Tarjával való utolsó kiadványát.

thnw_acct4964.jpg

A Nightwish 2005-ös lépése senkinek sem ismeretlen, ugyanis a Tuomas Holopainen vezette csapat október 21-én egy nyílt levelet nyújtott át Tarja Turunen énekesnőnek, melyben az állt, hogy a frontasszony legyen szíves és távozzon a zenekar köreiből. A srácok e lépés óta számtalanszor kaptak hideget-meleget, ami egészen 2009-ig tartott, akkoriban azonban már Anette Olzon állt a mikrofon mögött.

Mint ismeretes, 12 év után tavaly, a Raskasta Joulua keretein belül ismét egymás oldalán állt színpadra Tarja és Marco Hietala, idén pedig a Nightwish-főnök is békülésre adta fejét, ugyanis e-mailben kereste fel egykori osztálytársát, akivel annak idejét megalapított a ma már hatalmas népszerűségnek örvendő szimfonikus metált játszó együttest.

Néhány órája azonban újabb jó hír érkezett, ami nem más mint az, hogy a finnek újra kiadjáka a 2006-ban debütált End Of An Era nevezetű DVD-jüket. Ennek fényében a kiadójuk - mintegy ízelítőként - megosztotta a Nemo című dalt, ami elsőként került kimásolásra a december 7-én megjelenő kiadványról.

A dallista (amit vélhetően már mindenki kívülről tud):

Blu-ray

01. Dark Chest Of Wonders
02. Planet Hell
03. Ever Dream
04. The Kinslayer

05. Phantom Of The Opera
06. The Siren
07. Sleeping Sun
08. High Hopes
09. Bless The Child
10. Wishmaster
11. Slaying The Dreamer
12. Kuolema Tekee Taiteilijan
13. Nemo
14. Ghost Love Score
15. Stone People
16. Creek Mary's Blood
17. Over The Hills And Far Away
18. Wish I Had An Angel
19. Documentary: "A Day Before Tomorrow

CD1

01. Dark Chest Of Wonders
02. Planet Hell
03. Ever Dream
04. The Kinslayer
05. Phantom Of The Opera
06. The Siren
07. Sleeping Sun
08. High Hopes
09. Bless The Child
10. Wishmaster

CD2

01. Slaying The Dreamer
02. Kuolema Tekee Taiteilijan
03. Nemo
04. Ghost Love Score
05. Stone People
06. Creek Mary's Blood
07. Over The Hills And Far Away
08. Wish I Had An Angel

Indiegogo-s kampányt indít a Leecher

Novemberben pedig fergeteges koncert nemzetközi csapatokkal a Dürer Kertben!

A csellómetált játszó Leecher igazán nem panaszkodhatott unalomra az elmúlt időszakban: jártak a hollandiai FEMME fesztiválon, de tiszteletüket tették Svájcban, Olaszországban, Németországban és Franciaországban is. 

44719363_2314618618551543_4139942637589233664_n.jpg

A zenekar elkezdte új albumának munkálatait, amelyhez rajongóik segítségét is kérik: a készülő korongon közreműködik Frank Pitters osztrák producer, az egyik dalt az ő segítségével rögzítik. Ehhez startol az Indiegogo oldalon egy kampány, amelynek keretén belül különleges cuccokkat vásárolhatnak a banda rajongói, pólók és egyéb relikviák formájában. 

Plusz jó hír, hogy a formáció november 2-án a Dürer Kertben koncertezik számos más együttessel, mint például a Dudás Ivett vezette Tales Of Evening, az olasz Temperance, az osztrák Serenity, a Dragony és a Visions Of Atlantis. 

Az Indiegogo-s kampány oldalát itt találjátok, az esemény Facebookos oldala pedig itt!

 

Rockmaraton 2019: itt lesz az Eluveitie is

Ismét magyar színpadon a banda

A jövő évi Rockmaraton - amely 2019. július 8-13-a között, Dunaújvárosban kerül megrendezésre - szervezői elkezdték csepegtetni az első neveket, akiket láthatunk a rendezvényen. Csajmetálos vonalról itt lesz az ukrán Jinjer, ám újabb csapat neve került bejelentésre: láthatjuk a svájci, folk metált játszó Eluveitie-t is, akik utoljára 2017-ben látogattak hazánkba.

21232111_10155210603951284_6432861365206054076_n.jpg

A csapat Slania címet viselő második albuma 2008 februárjában jelent meg, akkor még Anna Murphy volt az énekesnő, aki 2016-ban elhagyta az együttest - szintén bandabeli társaival, Ivo Henzivel és Merlin Sutterrel életre hívta a Cellar Darling formációt. 

Az Eluveitie jelenlegi frontlánya Fabienne Erni, a 2017-es Evocation II - Pantheon címet viselő korong már vele került rögzítésre. 

 

 

Jinjer a jövő évi Rockmaratonon!

2019-ben kétszer is hazánkba jön a zenekar

Örülhetnek az ukrán csapat rajongói: a Jinjer 2019-ben kétszer is ellátogat hazánkba, először január 25-én, a Barba Negrában az Amorphis egyik előzenekaraként, majd a július 8-13 között megrendezésre kerülő Rockmaratonon. 

jinjer_band.jpg

Tatiana Shmaylyuk és zenésztársai igencsak nagy rajongótáborra tettek szert, szinte folyamatosan turnéznak, nyáron a Dürer Kertben adtak fergeteges koncertet, néhány napja pedig új kisfilmjüket is debütáltatták. Jó hír még a fanoknak, hogy még idén kapható lesz az együttes új EP-je, amely a megszokott Jinjeres hangzást hozza majd.

 

Michael Amott már a következő Arch Enemy-albumot tervezi

Interjút adott a zenész

2017 szeptemberében jelentette meg a svéd csapat Will To Power címre keresztelt lemezét, amely hatalmas sikernek örvend a világ minden táján. Ez a második korong, amely a kanadai Alissa White-Gluzzal került rögzítésre.

kfvxhvjawrwnjc3zvy79tf-970-80.jpg

Nemrégiben a Rock Mania TV-nek adott interjút a banda gitárosa, Michael Amott, aki elárulta: már vannak ötletei a következő albumra.

"Az ünnepek alatt szünetet tartunk, a jövő évben pedig újra turnéra indulunk. A 2019-es év a turnék éve lesz, újra végigjárjuk Európát és Amerikát, itt is, ott is írok egy kicsit, már van néhány ötletem a következő lemezre."

- kezdte a zenész. 

"Nagyon élvezem a zeneszerzést. A semmiből jönnek ötletek, inspirációk, majd variálsz a dallamokkal, riffekkel és dalszövegekkel. És persze, amikor a koncerteken eljátsszuk a dalokat, a rajongók reakciói hihetetlen energiát adnak. Nem tudok olyan dolgot mondani, amit ne szeretnék. Na jó, talán a zene üzleti része kicsit unalmas tud lenni. Természetesen ez is fontos, de nem ez a kedvencem."

A teljes interjú itt tekinthető meg:

 

 

 

Klippremier: Ideas - Till The End Of Time

Lenyűgöző kisfilm Annáéktól!

Korábban megírtuk, hogy az Ideas -immár Király Annával kiegészülve- új videót készített, amely igen különleges világba kalauzolja el a nézőt. 

43433801_2153428684690760_5070212844297912320_o.jpg

A csapat tartotta magát az ígéretéhez: a mai nappal vált láthatóvá a Till The End Of Time című szerzemény kisfilmje, amelyben lenyűgöző képsorok láthatók - minőségi zenével. Íme:

 

 

süti beállítások módosítása