Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Felfedte készülő albuma címét a Sirenia

Októberben érkezik az újdonság!

2018. augusztus 14. - Jurancsik Eszter

Mi is megírtuk, miszerint a norvég/francia formáció új anyagán dolgozik, azonban eddig nem lehetett semmit tudni a készülő kiadványról. 

sireniabandaug2018_638.jpg

A csapat legutóbbi albuma Dim Days Of Dolor címmel, 2016 novemberében jelent meg, ez volt az első korong, amelyen a francia származású Emmanuelle Zoldan énekelt - a képzett operaénekesnő már 2003 óta erősítette a zenekart, mint háttérénekes. Ő került végleg a mikrofon mögé a spanyol Ailyn távozását követően.

A Morten Veland által alapított együttes most felfedte a hamarosan kapható album címét: a lemez az Arcane Astral Aeons címet fogja viselni, és természetesen megmutatták rajongóiknak a borítót is, amelyet elődjéhez hasonlóan szintén a magyar művész, Havancsák Gyula tervezett. A korong megjelenését követően egy miniturnét tart a zenekar, amely az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Olaszországot, Spanyolországot, Portugáliát és Svájcot érinti.

sireniaarcanecd.jpg

Morten így nyilatkozott a lemezről:

"Boldogok vagyunk, hogy felfedhetjük végre az új album címét és borítóját! Havancsák Gyula szívét-lelkét beletette a munkába!"

A korongot ismét Jacob Hansen producerelte, aki számos zenekar lemezei születésénél bábáskodott. A pontos dátumot ugyan nem fedték fel Mortenék, csak annyit tudni, hogy október utolsó napjaiban landol az üzletek polcain az újdonság.

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr2014180781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.