Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Kiderült, hogy mikor kerül boltokba Doro új albuma

Augusztusban érkezik a lemez.

2018. április 09. - Sarok Bettina

2202455071.jpg

Köztudott, hogy a német legenda már gőzerőkkel dolgozik vadonatúj stúdiólemezén, amit a nyár folyamán fog a boltok polcaira küldeni. A korongról korábban már megtudhattuk azt, hogy számos himnusz került rajta elhelyezésre, továbbá, hogy néhány duett is szerepelni fog rajta, olyan előadókkal karöltve, mint Joakim Brodén (Sabaton), vagy Johan Hegg (Amon Amarth).

Néhány órája kiderült, hogy az énekesnő huszadik nagylemeze, a Forever Warriors, Forever United augusztus 17-én hódítja majd meg a világot, ráadásul már az album borítójára is fény derült, ami ismét egy különleges alkotás lett. Mint az kiderült, az első kislemez az All For Metal elnevezést kapta, mely nótához egy kisfilm is készül, amelyben számos vendég lesz hallható és látható is egyben.

Az albumon hatalmas himnuszok vannak, számtalan kemény dal, és szívmelengető dallamok! Az albumnak hatalommal kell rendelkeznie és ezért sok energiát tartalmaz.

-magyarázta az énekesnő.

doroforeverwarriorscd.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr3413821092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.