Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Alissa White-Gluz folytatja szólóalbuma rögzítését

Visszatért a stúdióba az énekesnő

2018. március 28. - Jurancsik Eszter

Nem titok, hogy a svéd Arch Enemy frontlánya szólóanyagon dolgozik, ennek kapcsán adott interjút most Alissa az ausztráliai Download fesztiválon. A kanadai énekesnő 2016-ban kezdett dolgozni lemezén, projektje pedig egyszerűen Alissa néven fut majd. Azt is megtudhattuk, hogy számos vendégzenész hallható lesz a korongon, közöttük a Kamelot két tagja, Tommy Karevik és Oliver Palotai, Jeff Loomis vagy épp az énekesnő párja, Doyle. 

aepromo2_1.jpg

"Nem terveztem, hogy szólóban is kipróbálom magam. Angela Gossow bátorított erre. Voltak ötleteim, amelyeket nem akartam az Arch Enemyre kényszeríteni, és amikor egy kis szünetet tartottunk, elkezdtem a lemezemmel foglalkozni. Angelának igaza volt, szükségem volt valami másra is, amelyben kifejezhetem önmagam."

- árulta el Alissa. Elődje, a német Angela 2014-ben hagyta ott a csapatot és azóta a menedzserükként ténykedik; ő kezeli a zenekar pénzügyeit, a szállásfoglalásokat, határidős ügyeket és Alissa dolgait is segíti. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr3113785346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.