Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Hírt adott magáról az UnSun egykori énekesnője

Számos egészségi problémával küzd Aya

2018. március 05. - Jurancsik Eszter

Anna "Aya" Stefanowicz kapcsán korábban megírtuk, hogy nincs túl jó állapotban. A lengyel UnSun 2006-ban alakult, 2008-ban jelent meg első albumuk, The End Of Life címmel, de az igazi sikereiket a 2010-ben kiadott Clinic For Dolls lemezzel aratták.

unsun_blonde_girl_band_teeth_14538_3840x2160_1.jpg

Ezután hosszas csend borult a banda háza tájára, majd Aya, az énekesnő 2014-ben bejelentette: egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy az éneklést folytassa. A lengyel szőkeséget egy idegrendszeri betegség támadta meg, amely először a hangszálainál okozott krónikus elváltozásokat, majd ráterjedt a nyakára és a gerincére is. Az énekesnő számára a legegyszerűbb mozdulatok is kegyetlen fájdamakkal jártak, és bár rendszeresen járt kezelésekre férjével, a banda másik alapítójával, Maurycy-vel, állapota nem sokat javult.

abd9c21a3d0e7bedcfb98f6758f93c34--music-lyrics-goth.jpg

Nemrégiben a beteg pacsirta ismét hírt adott magáról, egy februári Facebook-posztban a következőket mesélte el:

"Srácok! Sajnálom, hogy nem tudok egyenként válaszolni az üzeneteitekre. Köszönöm a folyamatos támogatást az elmúlt nehéz hónapokban és években. 

Számos egészségügyi problémám van, a gerincemben a csigolyák nyomják az idegeimet, Hashimoto-szindrómám lett (a pajzsmirigy krónikus gyulladása-a szerk.), ami sok kellemetlen tünettel jár. Nem tudom használni a hangomat, mert fájdalmat okoz. Az orvosom szerint az UnSun első turnéján vagy túlerőltettem, vagy nem megfelelő módon használtam a hangszálaimat. A gerincbetegségem pedig izomgyengeséggel vagy éppen izommerevséggel jár, amely a nyakamba is kisugárzik, rendszeresen szedek fájdalomcsillapítókat, amelyek más dolgokat is előhoztak, például tüdő-nyelőcső és szívpanaszokat, de ezek túl személyesek ahhoz, hogy felsoroljam őket."

Ayára műtét vár, amely a gerinc nyaki szakaszát érinti majd, hogy a csigolyák összenyomódását (spondilózis) megszűntessék. 

n1666.jpg

Azonban szellemileg nagyon is aktív a 35 éves énekesnő: IT-s tanulmányokba kezdett, és ha nem tud visszatérni pár éven belül a színpadra, ebben a szakmában próbál szerencsét. Az UnSun 2016-ban ugyan feloszlott, de korábban felvett szólódalait szeretné kiadni, férje pedig egy új zenei projekten dolgozik, ám semmit nem ígért biztosra.

Aya műtétje júliusban lesz - kéri, hogy rajongói drukkoljanak neki.

Jobbulást, Aya!

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr6613717078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.