Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Lehullott a lepel a Kobra And The Lotus új albumáról

Bemutatták a dallistát is.

2018. február 09. - Sarok Bettina

dvci11ruqaixvh0_edited.jpg

Tavaly jelent meg a csapat legutóbbi nagylemeze, ami a Prevail I elnevezést kapta. A kanadai zenekar azonban nem vesztegette különösebben idejét, hiszen a turné közben már megfogalmazódott bennük a következő lemezre szánt tételek alapjai. Már tavaly értesülhettünk arról, hogy az idei év során újabb lemezt jelentetnek meg, ami Prevail II néven fog a boltok polcaira kerülni.

Néhány hete bejelentették, hogy az újdonság április 27-én jelenik majd meg, ezzel egy időben  pedig az album borítójára is fényt derítettek, mely alkotás hasonló mintázattal lett ellátva, mint elődje. Az izgalmak azonban itt még nem érnek véget, hiszen a hónap folyamán egy hivatalos előzetes is érkezik a kiadványhoz, továbbá Kobra Paige-nek köszönhetően a dallista is bemutatásra került. Íme!

01. Losing My Humanity
02. Let Me Love You
03. Ribe
04. My Immortal
05. Human Empire
06. Heartache
07. Velvet Roses
08. Modern Day Hero
09. You're Insane
10. White Water
11. The Chain
12. Let Me Love You (acoustic bonus track)

kobraandthelotusprevail2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr1213648892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.