Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Ünnepi videókkal kedveskedik a Within Temptation

Részletek a tavalyi Black X-mas koncertből

2017. december 22. - Jurancsik Eszter

A Sharon den Adel vezette holland együttes jövőre hazánkban ad fergeteges koncertet, továbbá megtudhattuk azt is, hogy a csapat új lemeze már készülőben van, és az énekesnő szólóprojektet indított My Indigo néven. 

A zenekar legutóbbi nagyobb fellépése a Black X-mas volt tavaly decemberben a tilburgi Poppodium 013-ban, ezt követően hosszú hónapokig csend honolt a formáció háza táján.

c6e3cf39-3339-48bd-84da-67170a3afd87.jpg

Sharon ugyan Armin van Buurennel és Tarjával is színpadra állt a nyár folyamán, de ezt követően eltűnt a csapat. Mint kiderült, nem véletlenül: a dalos pacsirta édesapja megbetegedett, ráadásul egy kisebb krízisen esett át - nem volt ugyanis biztos abban, hogy folytatni kívánja az általa alapított csapat frontasszonyaként karrierjét. 

Szerencsére a viharfelhők elvonultak Sharonék feje fölül, az új album jövőre boltokba kerül, ahogyan az énekesnő My Indigo címre keresztelt szólókorongja is.

Ma egy kis karácsonyi ajándékkal kedveskedett a csapat a rajongóknak, a Spotify-on meghallgatható a tavalyi Black X-mas koncert három dala is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr2913518643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.