Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Kemény lesz a következő Lacuna Coil-album

Cristina mesélt a tervekről

2017. november 20. - Jurancsik Eszter

Az olasz zenekar háza táján nagy a pörgés, hiszen jelenleg is turnéznak, megjárták az Államokat a holland Epica társaságában, most pedig a Cellar Darlinggal koncerteznek Európában december 16-ig.

71ugx1ywdml_sl1200.jpg

A milánói zenemágusok legutóbbi albuma 2016 májusában jött ki Delirium címmel, amely sorra aratja a sikereket, jövőre pedig a zenekar fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a Cristina Scabbia vezette csapat. Ennek kapcsán korábban már beszámultunk arról, miszerint jövőre a brigád könyvet dob piacra, Nothing Stands On Our Way címmel, amely az elmúlt 20 évet öleli fel, tele történetekkel érdekességgel, soha nem látott fotókkal. Egy különleges szülinapi koncert is megrendezésre kerül Londonban 2018. január 19-én, ahol olyan számokat is hallhat a közönség, amelyeket korábban nem játszottak élőben.

Cristina, az énekesnő a Blabbermouthnak adott egy kisebb interjút, ahol kitért arra is, hogy a jövő év az új album felvételeinek ideje lesz, ezért ezt az időszakot főleg Olaszországban töltik majd.

"Amikor egy új lemezt rögzítünk, rengeteg ötletet kell rendszereznünk. Feltétlenül otthon kell lennünk, hogy az albumra összpontosíthassunk."

- magyarázta Cristina, aki kitért arra is: jobban kedvelik a keményebb dalokat, így a következő korong főleg ezt a vonalat fogja képviselni.

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr8713330303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása