Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Új projektben csillogtatja tehetségét Emily Ovenden

Power metalból a keresztény folkba

2017. október 31. - Jurancsik Eszter

Emily Alice Ovenden neve főleg a Pythia nevű power metal csapat kapcsán csenghet ismerősen, hiszen a zenekarnak megalakulásától, azaz 2007-től 2015 októberéig ő volt az énekesnője. Emily és zenésztársai három stúdióalbumot vettek fel együtt, amelyekkel nemcsak szülőhazájukban, Angliában értek el szép sikereket, de Európa-szerte elismertté tették a csapatot. Emellett a Mediaeval Baebes nevű, csak nőkből álló együttes tagja is volt 2016-ig, amely formáció középkori zenét játszik.

Az Anglia dél-nyugati részén fekvő Bodmin városkából származó Emily 2015 őszén intett búcsút a zenekarnak, helyét Sophie Dorman vette át. Elmondása szerint más műfajokban is szerette volna kipróbálni magát, első ilyen irányú próbálkozása a Khronicles volt, amelyet egy másik énekesnővel, Anna Tammal és egy férfi énekessel hívott életre - azonban csakhamar ketten maradtak Annával és Wilde Roses néven kizárólag a középkori stílusú zenéknél maradtak. Mind Emily, mind Anna klasszikus énekesi képzéssel rendelkeznek, emellett többféle hangszeren is játszanak. 

wilderoses.jpg

Emily Ovenden és Anna Tam

Az angol duó jelenleg első albumát rögzíti, és első turnéjukat is lenyomták Észak-Amerikában. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr2813121798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.