Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Lacuna Coil: "A volt tagok elveszítették a szenvedélyt..."

A Blabbermouth-nak mesélt Andrea Ferro az ex-tagokról és a zenéről

2016. december 03. - Jurancsik Eszter

Az olaszok szeretnek és tudnak is zenélni. És úgy általában, az olasz emberekben rengeteg a szenvedély, az életszeretet, az optimizmus és a művészi véna. A Lacuna Coil 22 éve ténykedik a metál színterén, és bár a korai években is voltak tagcserék, a legutóbbi ilyen eset után a zenekar nehezebb helyzetben találta magát az eddigieknél, ugyanis két alapító tag távozott 2014-ben. Ekkor lépett ki ugyanis Cristiano "Pizza" Migliore gitáros és Cristiano "CriZ" Mozzati dobos, de az idei évet sem úszta meg a csapat változás nélkül, hiszen Marco "Maus" Biazzi is kereket oldott januárban. 

andi-bio-lp947fyvno4bdh1x98jjrdm4u8evdfa7aksohvs6aa.jpg

Szerencsére a három tag távozása nem okozott törést a banda életében, 2014-ben folytatták a Broken Crown Halo lemez turnéját, idén májusban pedig a Delirium című korongot jelentették meg.

"A tagváltások nem könnyűek, de tényleg szükségesek, ha gondok vannak. A többieknek frissnek kell lenniük a színpadon, a távozások nem nyomhatják rá a bélyegüket a zenekarra."

- magyarázta az olasz énekes.

lacuna_coil_to_stream_new_album_delirium_banner_b.jpg

A 43 éves énekes szerint ha valaki már nem érzi a szenvedélyt a zene iránt, akkor jobb is, ha távozik, minthogy szenvedjen a turnék és az összezártság miatt. Most, hogy új zenésztársak jelentek meg a fedélzeten, határozottan tisztábbnak, üdítőbbnek érzi a csapaton belüli energiákat.

"Nagy seggre esésként éltük meg a volt tagok kilépését, ám nem volt értelme tovább maradniuk a zenekarban. Barátokként váltunk el egymástól a régi emberekkel, hiszen ők is ugyanúgy büszkék az eddig elért eredményeinkre."

Andrea kitért a Delirium címet viselő lemezre is, amely a Century Media gondozásában jelent meg. A május 27.-én boltokba került album az igen előkelő 33. helyen startolt a Billboard 200-as listáján, majdnem beérve ezzel a 2014-es kiadású Broken Crown Halo helyezését (27.). A Deliriumot nagyon várták a rajongók, ezt mutatja az a tény is, hogy a megjelenés utáni első héten csaknem 13 ezer példány talált gazdára. 

A milánói származású együttes pedig továbbra sem ül a babérjain, Andrea a további tervekről is lelkesen beszélt:

"Mivel a letöltések miatt igencsak megcsappant a lemezboltok forgalma, a bandák számára kiemelten fontos a koncertezés, a turné. De mi ezt nagyon szeretjük, és mindenképp el akarunk jutni olyan helyekre is, ahol eddig még nem jártunk. Szívesen koncerteznénk Dél-Afrikában, Izraelben vagy több arab országban. Ez klassz lenne! És Karácsony körül egy különleges dologgal jelentkezünk!"

- zárta sorait Andrea.

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr4012020583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.