Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Sirenia: "Ailyn munkája nem volt megfelelő!"

A zenekar vezetője, Morten Veland nyilatkozott a csapat ex-énekesnőjéről

2016. november 20. - Jurancsik Eszter

A Sirenia legénysége tisztázatlan körülmények között vált meg az őket 8 éve erősítő Ailyntől a nyár folyamán, aki nem sokkal azt megelőzően egészségi gondok miatt kórházba került. A cukorbeteg spanyol szépség édesanyja májusban váratlanul elhunyt, ez pedig felbolygatta a dalospacsirta inzulinháztartását. A banda közleménye ekkor arról szólt, hogy a francia Emmanuelle Zoldan - aki 13 éve háttérénekel minden Sirenia-lemezen- csak helyettesként ugrik be Ailyn helyére, amíg az ő egészsége stabilizálódik, ám pár héttel később sokkoló hír látott napvilágot a világhálón, miszerint az énekesnő már nem tagja a zenekarnak. 

Később Ailyn elmondta, hogy a döntést tőle függetlenül hozták meg zenésztársai, és igazságtalannak tartja, ahogyan a metálzenekarok a női énekeseikkel bánnak (gondoljunk itt pl. a Leaves' Eyes és Liv Kristine sztorijára, ami szintén nagy felháborodást váltott ki a rajongókból).

ailyn.jpg

Ailyn, a csapat előző énekesnője

Most -mintegy reagálva a spanyol szoprán énekesnő nyilatkozatára- Morten Veland, a csapat alapítója egy interjúban a következőket állította a velük rekordhosszúságú ideig dolgozó énekesnőről:

"Ailyn nem volt képes a megfelelő teljesítményre, visszahúzta a bandát. Az elmúlt három évben azt láttuk, hogy mérföldekre van tőlünk! Így nem maradt más választásunk, megváltunk tőle. Tulajdonképpen vártuk, hogy magától elmenjen. Ez lett volna a tisztességes út! De nem lépte meg..."

- mesélte a zenekar norvég alapítója, majd amikor a konkrét problémákról kérdezték, így folytatta:

"Nem akarok ezekről a problémákról beszélni. Azt viszont mi tartjuk kiábrándítónak, ahogyan ő rólunk nyilatkozott! Ezzel elérte, hogy sokan szar alakoknak tartsanak minket. Persze hálásak vagyunk azért, amiért ilyen sokáig velünk zenélt, de Emmanuelle sokkal jobb énekesnő, mert több műfajban otthon van, több technikát tud alkalmazni."

Végül a zenész az új albumról is ejtett pár szót, amely Dim Days Of Dolor címmel november 11.-én került a boltok polcaira. Elárulta, hogy Jacob Hansen végezte a produceri munkákat, aki teljesen új hangzásokat hozott a banda életébe - Morten szerint a korong biztosan tetszeni fog a rajongóknak. 

sirenia_grouppic.jpg

A jelenlegi felállás, Emmanuelle Zoldan francia énekesnővel

Lesz-e nagyobb fellépéssorozat? A csapat jelenleg egy miniturnét tart Európában, de vannak-e tervek 2017-re?

"Igen, jövőre tervezünk egy turnét az Egyesült Államokba is, és sok másik országba szeretnénk eljutni 2017-ben."

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr1711977842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.