Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Auri: "Egy álom vált valóra a lemezzel!"

Új projektjéről mesélt Tuomas és Troy

2018. február 18. - Jurancsik Eszter

Tuomas Holopainen feleségével, Johanna Kurkela énekesnővel és Nightwish-es zenésztársával, Troy Donockley-val hozta létre az Auri projektet. A csapat története egészen 2011-ig nyúlik vissza, ekkor Tuomas és Johanna felvettek egy dalt Aphrodite Rising címmel. Azonban a Nightwish, mint fő projekt, az év novemberében adta ki Imaginaerum című lemezét, Johannát is lefoglalta szólókarrierje, ezért az Aurit szögre akasztották.

2016-ban derült ki, hogy Floor Jansen, a zenekar énekesnője babát vár, az Endless Forms Most beautiful turnéja pedig véget ért, így kézenfekvő volt, hogy 2017-et pihenéssel tölti majd a csapat. Ekkor érezte úgy Tuomas: most jött el az ideje valami újnak. A Youtube-on részletesen mesélt Troy és Tuomas a kezdetekről.

auri-2018.jpg

Az Auri angol származású zenésze, Troy így mesélt: 

"Nagyon szokatlan módja volt ez egy album elkészítésének. Ám ez nemcsak egy album, hanem egy entitás, amelynek lelke van. Amikor befagyasztottuk Tuomas-szal és Johannával ezt a projektet, akkor is ott duruzsolt egy hang a fülünkbe, hogy >>Meg kell csinálni<<. Ám egész idő alatt nem is beszéltünk az Auriról, csak ha mindhárman találkoztunk. Kísérletnek indult, nem tudtuk, hogyan fog szilárd formát önteni. Aztán hirtelen felgyorsult minden, a lemezkészítés, a dalírás."

Majd Tuomas is megosztotta gondolatait:

"Miután a Nightwish Endless Forms Most Beautiful albuma megjelent és bejártuk vele a világot, úgy éreztem, mintha vákuumban lennék. Nem voltam kétségbeesve, de nem volt ihletem. Ez a lemez lett szerintem a legjobb kiadványunk, különösen az utolsó dallal, a The Greatest Show On Earth-szel éreztem azt, hogy kiteljesedtünk. Feltettem magamnak a kérdést: van-e még történet, amiről a Nightwish tud mesélni? Nagyjából 18 hónapig ezt éreztem a lemez megjelenése után. Ekkor került képbe újra az Auri.Tavaly szeptemberben kész lett az album, és nem tudom, hogyan, de megnyitotta a kapukat a Nightwish felé is! Visszatért az ihlet, elkezdtem dalokat írni az új Nightwish-lemezre is. Az elmúlt négy hónapban kizárólag a Nightwish-sal foglalkoztam, és nagyon izgatott voltam! A két projekt ugyanabból a talajból ered, tehát lényegi különbség nincs közöttük. Kiegészítik egymást."

Az Auri lemeze március 23-án kerül boltokba, a Night 13 című dalt pedig már megmutatta a trió a rajongóknak. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr4313680224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása