Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Megérkezett a Dust In Mind új kisfilmje

A Coward című szerzeményhez forogtak a kamerák

2017. április 29. - Jurancsik Eszter

dust-in-mind-43275-470-0.jpg

A francia együttes második nagylemeze április 7-ével jelent meg, beharangozó tételként a Get Out című szerzeményt láthattuk-hallhattuk a strasbourgi formációtól, ezt követte a Spreading Disease, majd az iskolai erőszakról szóló I'm Different. 

25-én a banda a Barba Negrában lépett fel a svéd Pain előzenekaraként, most pedig újabb videóval jelentkezett a Jennifer Gervais énekesnő vezette csapat. A DarkTunes Music Group kiadó jóvoltából vált elérhetővé tegnap a Coward című dalhoz készített szöveges kisfilm. 

Íme:

 

Reagált a The Agonist Alissa nyilatkozatára

Danny Marino gitáros szerint Alissa elárulta őket

Nemrég adott interjút Alissa White-Gluz a Blabbermouthnak a The Agonistból való távozása kapcsán. A kék hajkoronájú énekesnő elárulta: társai aljas módon kirakták a szűrét a bandából, amikor megtudták, hogy az Arch Enemyhez is csatlakozott. Ez rendkívül rosszul érintette és megviselte Alissát, aki a The Agonist megálmodója volt, ő tervezte a logót, ő írta a legtöbb dalszöveget, az együttest a "kisbabájának" tekintette. 

Azonban a vokalista nyilatkozatát nem hagyhatta szó nélkül a zenekar gitárosa, Danny Marino, aki szintén elárult pár dolgot a Blabbermouthnak:

"Évek teltek el azóta, hogy Alissával szétváltak útjaink. Megegyeztünk abban, hogy nem teregetjük ki a zenekar belső ügyeit, nem fogunk online drámázni, mint más bandák. Alissa 2014 óta többször rágalmazott minket, sőt, szándékosan próbálta szabotálni a zenei sikereinket. Arra számítottunk, miután élvezni kezdi a sikereket az Arch Enemyvel, alábbhagy az őrült viselkedése."

dannymarinoalissawhitegluz_638.jpg

- kezdte sorait a zenész.

"Bármennyire is próbáltuk elkerülni a nyilvános vitát, a drámát és a negatív energiákat, most nem tudtuk. Nincs más választásunk, elmondjuk: Alissa manipulatív és inkorrekt módon viselkedett, egyáltalán nem tisztelte a rajongókat, a személyzetet, a producereket. Folyamatosan hisztizett és kiborult mindenen, a stúdióban és a színfalak mögött egyaránt, és ez vezetett minket arra, hogy énekesnőt cseréljünk. Amikor Alissa nyilatkozik, elfelejti az éveken át tartó árulásait. Az Arch Enemyhez is a tudtunk nélkül csatlakozott. Anélkül, hogy egyáltalán szólt volna nekünk erről, elkezdték az album felvételét, a turné szervezését és az üzleti tervek megvalósítását. Hónapokkal később értesültünk a kész tényről, miszerint egy másik csapat tagja lett, elmondta, hogy a The Agonistot is tudja vinni, ne aggódjunk. De nem árulta el, konkrétan melyik csapatban énekel, hosszas könyörgés után sem. Sötéten láttuk a dolgot és frusztráltak voltunk, és ezt elmondtuk neki."

A gitáros elmondta: egy megbeszélésen Alissa elé tárták, hogy már nem tudnak ezekkel a rossz érzésekkel dolgozni, hiszen fesztiválok, turné időpontok voltak lefoglalva, és még mindig semmit nem tudtak. Akkor annyit kért, hogy még ne kelljen felfednie a másik csapat nevét és terveit. Kisvártatva az énekesnő a már lefixált koncertek törlését kérte. Itt vált világossá a fiúk számára, hogy Alissa tulajdonképpen mindent alárendelt a másik csapatnak. 

the_agonist_01.jpg

Kiderült az is, hogy a Century Media, a The Agonist lemezkiadója tudott mindenről. Danny felhívta a kiadót, ahol homályosan ugyan, de kifejtették, hogy Alissa valóban elkötelezte magát egy másik együttesben, illetve még nem mondhatnak még semmit, de törölni kell a leszervezett bulikat és szüneteltetni a lemezfelvételt. A zenész elmondása szerint sokkot kapott, zavarodottnak érezte magát. 

"Megkérdeztem a kiadónkat, meddig lesz Alissa elfoglalva a másik zenekar dolgaival. >>Sokáig<< - hangzott a válasz, de azt is elmondták, hogy nem vagyunk kötelesek megvárni őt. Ezután a menedzserünket kerestem, aki egyetértett velünk abban, hogy a banda sikeres működése és aktivitása összeegyeztethetetlen Alissa viselkedésével és döntésével. Elárult minket! Nem számított neki, hogy rajta kívül még négy ember létezik a csapatban! >>Enni akart a tortából<<, miközben nem volt őszinte..."

A cikkből kiderül, hogy az énekesnővel nagy kihívás volt együtt dolgozni, mert meglehetősen kiszámíthatatlan módon viselkedett. Danny állítása szerint egyszer a backstage-ben dühösen tombolni kezdett Alissa, azt ordítva, hogy utálja őket, utálja a turnét és utálja a rajongókat, szeretne kiszállni. Emellett gyakran előfordult, hogy minden előzmény nélkül abbahagyta az éneklést és lement a színpadról, dühös megjegyzéseket tett a mikrofonba a személyzetről, a ventilátorok gyenge teljesítményéről vagy a rossz hangbeállítások miatt szitkozódott - a fiúknak kellett emiatt elnézést kérnünk a rajongóinktól. Sokszor elkésett a videoklipek forgatásáról is, megnehezítve a többiek dolgát. 

Azonban amikor megtudta, hogy képbe kerülhet egy új énekes, Alissa dühkitöréssel reagált és ezt mondta: >> Nem fogom hátradőlve hagyni, hogy ez megtörténjen!<<

"Az ilyen megnyilvánulásaiból egyértelműen kiderült, hogy mi már nem vagyunk neki fontosak!" 

- zárta sorait Danny, aki elmondta, hogy Alissa távozása után a zenekar pénzügyeinek rendezése is igen nehéz volt, hiszen hitelek, folyamatban lévő kifizetések és egyéb tranzakciók zajlottak, amelyekbe belezavart az énekesnő távozása - azonban Vickyvel és a két vele elkészített albummal elégedett a The Agonist minden tagja.

 

 

Októberben ismét Magyarországra jön az Amaranthe

Ismét buli a Barba Negrában!

423889_392572417434823_1069758415_n.jpg

Ma jelentette be az Elize Ryd vezette svéd csapat, hogy az ősz folyamán, október 26-án ismét bulit csapnak a budai Barba Negrában, ám nem ez az egyetlen meglepetés: a folk metált játszó Eluveitie és a The Charm The Fury zenekarok játszanak majd a banda előtt. 

Elize-ék legutóbbi albuma, a Maximalism tavaly októberben került a boltok polcaira, és novemberben adtak Budapesten koncertet. Új lemezről egyelőre nincs hír, Jake E pedig zenei különbözőségek miatt elhagyta a csapatot, ám a modern metált játszó formáció szekere megállíthatatlanul fut.

 

A Masters Of Rock frontcsajos bandái

Minden napra jut female metal

A csehországi Vizovice városában kerül megrendezésre a Masters Of Rock fesztivál 2017. július 13-a és 16-a között, a rendezvény pedig jó pár female metal bandát felvonultat - minden napra jut egy női énekessel rendelkező csapat. Itt lesz a finn Battle Beast, az Ausztriából érkező Visions of Atlantis és Serenity, Hollandiából képviselteti magát Anneke van Giersbergen VUUR csapata, az Epica, a modern metált játszó The Charm The Fury és a Marco Hietalával együtt zenélő Delain, és a nálunk május 7-én koncertet adó olasz Lacuna Coilt és a svéd Follow The Ciphert is láthatják a fesztiválra látogatók. A fiatalabb bandák közül tiszteletét teszi a sokféle nemzetiségű Almanac nevű zenekar, Jeannette Marchewka vezetésével. 

morfinal.jpg

Íme, a teljes program:

Július 13. csütörtök

12.00 – 12.45 Fleret
13.00 – 13.50 Brother Firetribe
14.00 – 14.50 The Charm the Fury
15.05 – 16.05 Majesty
16.25 – 17.25 Elvenking
17.45 – 18.45 Battle Beast
19.10 – 20.20 Death Angel
20.50 – 22.20 Stratovarius
22.50 – 00.20 Sabaton + Bohuslava Martin Filharmonikus Zenekar
00.50 – 02.00 Pain

Július 14. péntek

10.00 – 10.50 Wind Rose
10.55 – 11.40 Heidevolk
11.50 – 12.35 Harlej
12.50 – 13.45 Visions of Atlantis
14.00 – 15.00 Dymytry
15.20 – 16.20 Anneke Van Giersbergen’s Vuur
17.00 – 18.15 Bohemian Metal Rhapsody
18.45 – 20.00 Epica
20.30 – 22.00 Sepultura
22.35 – 00.15 Running Wild
00.45 – 02.00 Moonspell

Július 15. szombat

10.00 – 10.45 Dark Gamballe
10.55 – 11.40 Follow the Cipher
11.55 – 12.45 C.O.P. UK
13.00 – 13.50 Serenity
14.05 – 14.55 Trollfest
15.10 – 16.10 Equilibrium
16.25 – 17.35 Almanac
17.55 – 19.05 Pretty Maids
19.25 – 20.35 Delain + Marco Hietala (Nightwish)
21.05 – 22.20 Saxon
22.50 – 00.20 Kreator
00.50 – 02.00 Crematory

Július 16. vasárnap

10.00 – 10.45 Motörgang
10.50 – 11.45 Tri State Corner
12.00 – 12.50 Iron Savior
13.05 – 13.55 Varg
14.15 – 15.15 Kreyson
15.35 – 16.35 Rage
16.55 – 18.10 Lacuna Coil
18.40 – 20.00 Dee Snider
20.30 – 22.00 Edguy
22.50 – 00.00 Vince Neil

Nova Prospect: interjú Besnyő Gabi énekesnővel

A zenekarban Te vagy az egyetlen, aki nem kecskemétiként került bele. Honnan jöttél és hogyan találtatok egymásra a zenekarral?

Péceli lány vagyok :P Főiskolásként (KEFO) több kecskeméti zenekarban is kipróbáltam magam, és az egyikkel épp a Fiúknál vettünk fel 2 dalt. Óriási szerencsém, hogy akkor kerestek énekesnőt, és a stúdiózás során megtetszett nekik a hangom. Én meg azonnal szerelmes lettem a dalaikba (a ’Legnagyobb-at, és az Ébren Álmodunk-at hallottam először tőlük). Elég gyorsan megegyeztünk a közös zenélésről. ;)

img_0132.jpg

 

Melyek azok a zenekarok, amelynek hatására elkezdtél énekelni, kik azok, akik máig hatnak rád, vannak-e új kedvenceid?

Kislány koromban mindent énekelgettem, ami a médiákból szólt, nem volt konkrét példaképem. Az inspirációt már azok a zenekarok és zenészek hozták, akikkel volt szerencsém együtt játszani. Nagyon sokat köszönhetek mindannyiuknak, mert csak bátorítást és elismerést kaptam tőlük. Köszi Drágáim! :*

A zenei ízlésemet a Depeche Mode, a Massive Attack, a Prodigy, az Opeth, a Deftones és az Anathema kombója alapozta meg, és őket a mai napig szívesen hallgatom. Az újabb vagy inkább kevésbé régi zenekarok közül is vannak kedvencek (Versa, Paramore, Mute Math, Don Broco,…), de ezeket a hangulatomtól függően hallgatgatom, egyébként a nagyöregekkel van tele a lejátszóm. :)

 

 

Hogy érzed, az elmúlt 10 évben mennyit fejlődött a zenekar és mennyit fejlődtél te a kezdetekhez képest?

A rutinnak és a sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően egyre magabiztosabban játszunk. Én a kezdetekben nagyon sebezhetőnek (vagy inkább nevetségesnek:P) éreztem magam a fronton, de néhány év (5-6!) alatt sikerült levetkőznöm a gátlásaimat, ami megint csak a közönség barátságos, támogató és sokszor hihhetetlenül doppingoló reakcióinak tudható be. Szóval, hálás köszönet, hogy vagytok!!!

 

Pár mondatban, hogyan jellemeznéd az elmúlt 10 évet, mit kaptál a zenekartól és a közönségtől?

Amit az előzőekben leírtam: önbizalom, rengeteg pozitív energia és egy halom jó élmény. És az olykor kényes szituációkból pedig nagyon frankón lehet tanulni:D Szóval, rendesen formált ez a sok együtt át/túlélt este. Ha annak idején nem kerülök a Nova Prospectbe, talán soha sem lehettem volna részese ilyen szintű kalandoknak. Nekem ez a zenész-világ még mindig elég varázslatos és izgalmas.

 

Óvónőként dolgozol. Hogyan egyeztethető össze a munkád a zenekar dolgaival, a próbákkal, a koncertekkel?

Néha kicsit nehezen, mert a sztereotípiákkal ellentétben, elég hajtós ez az ovis élet is:P Szerencsére olyan főnökséggel és kollégákkal vagyok körülvéve, akik nagyban megkönnyítik a dolgomat, ha egyszer-egyszer arra kerül sor. A szülők és a gyerekek is általában inkább jó néven veszik, hogy az óvó-néni rock-énekesnő, bár nem reklámozom. Néhányan még koncertre is járnak, ha nem kezdünk túl későn :D

 

Amikor felléptek, a megjelenésed nem csak energikus, de lüktető is, hátra bukfencek, cigánykerekek, mi adja ezt az óriási energiád számodra?

Fizikai téren talán a 6 év jógázás. Jó kondit biztosít, nem beszélve a légzéstechnikáról. De a színpadi létezésemet nem kicsit határozzam meg a mentális állapotom, amit viszont  -és ez most lehet, hogy nagyon hülyén hangzik, de- maga a zenekar tuningol fel bennem. Imádom, ahogy a srácok játszanak a színpadon, tisztára begőzölök tőle. Teljesen más tudatállapotba kerülök, amikor még csak a beállással szöszölünk. Ez nyilvánvalóan a drukk is, és amikor az emberek nem értik, hogy miért izgulok ennyi koncerttel a hátam mögött, igazából magamnak sem tudom megmagyarázni. Valószínűleg az van bennem, hogy minden buli más és más, nem tudhatom, mit rejt magában és ez izgalmas. Azt hiszem, ez az érzés robbantja ki belőlem az energiát.

 És persze ott van velem szemben a nagyérdemű, akik azonnal beindítják nálam a katalizátorokat, bármennyien és akármilyen állapotban is vannak, mert a végére mindig szerelembe esünk egymásba. Ha ők nem lennének, ugrálhatnék én egész este, mint egy megháborodott majom, nem lenne semmi értelme.

 

Láthattuk, hogy vendégszerepelsz a New Friend Request videoklipjében, és a debreceni Rocksuli évadzáró Paramore cover koncertjén is. Sűrűk az ilyen jellegű felkérések?

Relatív. Inkább a minőség, mintsem a mennyiség itt a fő, és eddig bárhol közreműködtem, arra egytől-egyig nagyon büszke vagyok, és hálás vagyok a felkérésekért. Mindig nagyon megtisztelő.

 

Mi az, amit a zenei pályafutásod során még el szeretnél érni?

Igazából, amit eddig elértem a banda jóvoltából, még arra sem számítottam, úgyhogy én már megvagyok. Nincsenek nagy céljaim vagy vágyálmaim ezen a téren, hacsak az nem, hogy jó lenne végkimerülésig zenélni, és még több embert megismerni a koncertek során.

img_0140.jpg

 

Mik a zenekar és személyed további tervei, hol láthatnak benneteket a rajongók az idén, illetve terveztek e valami meglepetést, koncertet a zenekar 10. születésnapja alkalmából?

 

Ez a 10. év is nagyjából hasonlóképpen látszik alakulni, mint ez előző 9: fellépések az ország különböző pontjain, kis- és nagyobb városokban egyaránt. A Facebook profilunkon/oldalunkon minden aktuális koncertdátum megtalálható. illetve készülőben van egy 4 dalos EP is, amit még idén nyárig szeretnénk kihozni 2 vadonatúj, 1 remix, és egy újragondolt régi nótával. Külön apropóként pedig elkezdjük egy fotóalbumba begyűjteni a 10 év alatt született közös képeket a Nova-fanoktól. Remélem, partnerek lesznek benne. ;)

 Igazából a szülinapunkat már meg is ünnepeltük a Dürer kertben április 14-én (az volt a 200. bulink! :D), de valójában minden koncert egy ünneplés a zenekar számára. Szeretnénk az eddig elért szintet hozni, amennyiben ez lehetséges. Ha meg egy kicsivel többet és esetleg nagyobb kaliberű esemény(ek)en is tudunk majd játszani, az meg már „csak” hab a tortánkon/ra. xD

Nyárra várható az In This Moment új lemeze

Észak-Amerikában egy hosszabb turné is kezdetét veszi

A Maria Brink vezette csapatról az utóbbi időben nemigen lehetett hallani, miután tavaly a dobos Tom Hane kilépett a bandából - helyére Kent Diimmel került.

in-this-moment-press-2014-650-430.jpg

A zenekar gitárosa, Chris Howorth azonban elárulta a Blabbermouth-nak: idén nyáron új lemezzel örvendeztetik meg a rajongókat, ezzel párhuzamosan egy hosszabb turnét is tartanak majd Észak-Amerikában. A készülő korongról a zenész elmondta: a 2014-es Black Widow című, legutóbbi album vonalát követi majd.

 

 

 

Készül az Amberian Dawn új albuma!

Capriék gőzerővel stúdióznak, ám azt egyelőre nem tudni, pontosan mikor kerül boltokba az új korong

ad_group1_5000pix_srgb.jpg

Päivi "Capri" Virkkunen és a fiúk nemrégiben jelentették be egy Facebook-posztban, miszerint új lemezük készülőben van. A formáció Innuendo címmel 2015-ben adott ki utoljára albumot, majd az év novemberében a Delainnel és Anneke van Giersbergen The Gentle Storm nevű csapatával a budapesti Club 202-be is ellátogattak. 

A finn csapat nemrégiben együtt turnézott a spanyol Diabulus In Musicával Németországban, Svájcban, Angliában és Hollandiában, ezen kívül nemigen lehetett hallani Capriékról. Egyelőre még nem tudni, mikor tarthatják kezükben a rajongók az új albumot.

 

Közös turnéra indul az Epica és a Lacuna Coil

Az Egyesült Államokban és Kanadában koncertezik a két csapat

Örülhetnek a két együttes Észak-Amerikában élő rajongói, ugyanis nyár végével közösen járják a tengerentúlt Simone-ék és Cristináék. A turné augusztus 31-ével kezdődik Bostonban és szeptember 29-éve ér véget New Yorkban, de olyan nagyvárosokat érint a fellépéssorozat, mint Seattle, Dallas, Los Angeles és Toronto.

18157615_10154168464371706_1296611936604183740_n_1.jpg

A két bandát a finn Insomnium és az ohiói Elantris erősíti majd előzenekarokként.

A koncertek helyszínei:

Aug. 31 - Royale Boston, MA
Sep. 01 - Metropolis Montreal, QC
Sep. 02 - Imperial Theater Quebec City, QC
Sep. 03 - Opera House Toronto, ON
Sep. 05 - The Agora Theatre Cleveland, OH
Sep. 06 - The Forge Joliet, IL
Sep. 08 - Ogden Theatre Denver, CO
Sep. 09 - The Complex Salt Lake City, UT
Sep. 11 - The Showbox Seattle, WA
Sep. 12 - The Hawthorne Theater Portland, OR
Sep. 14 - The UC Theater Berkeley, CA
Sep. 15 - The NOVO Los Angeles, CA
Sep. 16 - The Observatory Santa Ana, CA
Sep. 17 - Marquee Theatre Phoenix, AZ
Sep. 19 - Alamo Music Hall San Antonio, TX
Sep. 20 - Gas Monkey Live! Dallas, TX
Sep. 21 - Warehouse Live Houston, TX
Sep. 23 - Revolution Live Ft Lauderdale, FL
Sep. 24 - The Plaza Live Orlando, FL
Sep. 25 - Masquerade Atlanta, GA
Sep. 27 - Ram's Head Live! Baltimore, MD
Sep. 28 - Trocadero Theatre Philadelphia, PA
Sep. 29 - Playstation Theater New York, NY

Magyarországra jön a Paramore

A VOLT fesztiválon lép fel a csapat

10418155_10150414804584963_2457275761004282901_n.jpg

A VOLT fesztiválra látogat az amerikai zenekar! Június 30-án, 21 órakor a Telekom nagyszínpadán láthatják a tennesseei csapatot a rajongók. Hayley Williams és zenésztársai 4 évvel ezelőtt jártak először hazánkban, akkor a Budapest Parkban csaptak egetrengető bulit. 

A jegyek itt kaphatóak!

 

 

Lemondta voronyezsi koncertjét Tarja - beteg az énekesnő

Tarja hangszálgyulladással küzd

0e7ca5e3-83a5-4384-9f01-89030f225848-e1474622940289.jpeg

Le kellett mondania Tarjának voronyezsi koncertjét, mivel a finn szépségnél hangszálgyulladást állapítottak meg, amely betegség talán az énekesek legnagyobb rémálma. Facebookján az orosz rajongók megértését kérte a Nightwish egykori frontasszonya, aki elmondta: soha nem fordult még elő, hogy el kelljen halasztania egy koncertjét, azonban egészségi állapota nem teszi lehetővé a fellépést. Panaszai miatt orvoshoz kellett fordulnia a koncert előtt - a doktor pedig szigorú pihenésre intette a beteg pacsirtát. Természetesen a buli meg lesz tartva, amint Tarja egészsége rendbe jön.

Jobbulást kívánunk!

 

süti beállítások módosítása