Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

A Bloodstockon robbant színpadot jövőre a Nightwish

A francia Gojira erősíti a csapatot a bulin

2017. augusztus 13. - Jurancsik Eszter

2018-ra tervezi visszatérését a Nightwish, Floor Jansen és a fiúk pedig azt is elárulták, hogy egy két CD-bő álló válogatáslemezzel örvendeztetik meg rajongóikat. Jövő év tavaszán Decades nevű, Észak-Amerikát érintő turnéjuk is elindul, amely főleg a régebbi dalokra épül majd - 2018-ban lesz ugyanis 20 éves a banda Oceanborn című albuma, amellyel első komolyabb sikereit is elérte az akkor még Tarja Turunen nevével fémjelzett csapat.

nightwish_4.jpg

Nemrég a TeamRock weblapon még egy érdekesség jelent meg a finnekről, mégpedig az, hogy az Egyesült Királyságban megrendezésre kerülő Bloodstock fesztiválon is tiszteletét teszi majd a zenekar. 

"Nagyon izgatottak vagyunk, hogy felléphetünk a Bloodstock fesztiválon, hiszen az egyik kedvenc rendezvényünk! 2016-ban nagyszerű élmény volt az ottani közönségnek tartott koncertünk, így igyekszünk egy még izgalmasabb bulit tartani a Gojirával! Bár a setlist főleg a Decades turnén is elhangzó számokat veszi majd alapul, néhány újdonság is elhangzik majd a rajongók örömére!"

- lelkendezett a csapat.

A legendás fesztiválon egyébként olyan nevek szerepelnek még, mint az Amon Amarth, a Ghost vagy a Megadeth.

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr5012742992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása